2011. január 29., szombat

TRON

Ma pontosan két hete, hogy láttam a filmet. Az Avatar óta meglehetősen nagyok az elvárásaim a (látvány)filmekkel kapcsolatban, de ez a produkció is hatással volt rám; a látvány+történet, a zene (az nagyon <3 ) és persze a make up! Nem volt kérdéses számomra, hogy készítek magamnak egy (több) Tron-inspirálta szemsminket. Mindeközben pedig nagyon izgatott vagyok, mert ez az első, amit közzéteszek. :)

Eszembe jutott, hogy itt megragadom az alkalmat és írok korábbi, de valamiért nem bemutatott sminkekről, a blogolásról, filmekről (engem számos területen megihletnek, inspirálnak), de ezt most nem teszem, talán majd később, illetve, ha kérdés merül fel bármelyik ponttal kapcsolatban.

Először bátrabb ecsetkezeléssel igyekeztem visszaadni a Tron-jelleget, a második körben pedig a filmbelihez hívebb vonalvezetésre törekedtem. A célom semmiképp sem a "leutánozás" volt; a mozizás utáni benyomásaimat öntöttem formába ilyen módon. Azért egy kis Daft Punk nem ártott a lejátszóba, hogy visszahozza a hangulatot sminkelés közben. :)













A végére pedig az ihletadó csajok (Quorra és Gem - Siren), valamint a csodálatos színű cím. :) (mindhárom: google)

4 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon szép. :) Lehet, hogy megpróbálok én is csinálni egy ilyet magamnak, de nem hiszem, hogy menni fog.. :/:D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! :) Azt tanácsolom, hidd, hogy menni fog! Ha nem elsőre, akkor másodjára... A lényeg, hogy próbáld újra, de olyan hozzáállással, hogy sikerülni fog! Kérdezz nyugodtan, ha úgy érzed, tudok segíteni. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon szép színe van a szemedben, ez a szürkés smink pedig különösen jól passzol hozzá.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, az ilyet mindig jó hallani (olvasni)! :)

    VálaszTörlés