Pár éve még (jó pár éve) úgy néztem a kékre, hogy az csak a legritkább esetekben jöhet szóba nálam mint potenciális szín a szemhéjamon. Nem egy kék árnyalatokban bővelkedő palettát elajándékoztam, valamint szegény Anya szavait is kételkedve fogadtam, miszerint régen Ő sokszor használt kéket és nagyon szerette, jól állt neki... Mindezt azért, mert a szemem színe zöld. Mint Anyának. :) Ez az (amúgy alaptalan) ellenérzésem a kékkel kapcsolatban már régen elszállt. Nyilván nem a jól ismert Abba-kéket kenem a szemhéjamra - attól még, hogy a '80-as években születtem, az akkori sminktrendet nem muszáj követnem (jeges babarózsaszínnel vagy latexnadrág-lilával az ajkakon mennyei :D). De már rég nem dőlök be az úton-útfélen hangoztatott színszabályoknak, amiket a nyomtatott és online női magazinok időről időre elővesznek - általánosítás, látszat okosság, beszűkültség! Hogy ide vezethető-e vissza egykori kék-parám vagy sem, azt már csak sejteni tudom, de nem is érdekel. Ide nekem a kéket is - és minden színt a világegyetemben!
rózsaszínnel dúsítva - hmm, kicsit jobban is eldolgozhattam volna... c'est la vie!
A "művem" nem olyan költői, mint a cím, de remélem, ez senkit nem zavar
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése