2011. május 3., kedd

Világos?!


Az elmúlt hónap felét ismét Brüsszelben töltöttem, utána pedig az ottani "töltekezésből éltem" és ez ugyanakkor valahogy lustává tett a blogíráshoz-olvasáshoz. A "franciás" Brüsszel mellett eljutottam Gentbe is, ez Belgium flamand városainak egyike. Ráadásul ott (Belgiumban, nem csak Gentben :)) kb. egy évszakkal előrébb járnak, mint mi Magyarországon, szóval igazán gyönyörű volt, február óta nyilván kivirágzott minden! :) Így nyüzsgőbb is lett a város, a fiataloknak elég egy tenyérnyi zöld, hogy a szabadban lógjanak, de a kiülős helyeket is sokan választják már reggelizéshez is. Ez talán nem hangzik nagyon elütően az itthoni szokásokhoz képest, de azért érezhetően más volt.

Itthon jó darabig sokkal jobban vágytam a szabadba, csak úgy sétálni, és a megőrzött látásmóddal tekinteni a környező emberekre, épületekre, dolgokra, mint drogériákba vagy plazaba járni. Már februárban is eszembe jutott, hogy kint mennyi mindent fényképeztem, amihez hasonló szépség, különlegesség az én városomban is megtalálható, csak megszoktam, az "enyém", s így nem érzem égető szükségét a megörökítésének, hosszasabb, részletesebb megcsodálásának. Hasznos ráébredés az ilyen! :)

Azért idővel feltámadt bennem az üzletasszony - ahogy egyre többet olvasgattam az ilyen-olyan akciókról, kiárusításokról, plusz a Glamourból kivágott DM-es kuponok (két újságot vettem) miatt is be kellett ennem magam egy üzletbe. A kuponokat sikerült az utolsó napon estefelé ellőnöm (nem is én lennék, ez évek óta így megy...), de azért előtte többször is felmértem a terepet, és valahogy mindig sikerült vennem pár dolgot (nem is én lennék, ez évek óta így megy...).

Még régen, talán már évekkel ezelőttnek is írhatnám, nem emlékszem pontosan, láttam Michelle Phan egyik videójában, hogy fehér szemceruza helyett egy világos barackos színűt használ vízvonalra a természetesebb hatás kedvéért. Az egy tipikus "kell-pillanat" volt. Na, nem melóztam sokat annak érdekében, hogy nekem is legyen, a szememet nem szúrta ki vele senki, nem tolták az arcomba, így nem lett ilyenem, sőt időközben alig jutott eszembe. De pár hete-hónapja valamiért, talán a tavasz teszi :), megint bezsongtam érte. Ám lemondtam arról, hogy a feketék-kékek-barnák között találok ilyet, s kitaláltam, hogy keresek erre a célra egy nude ajakkontúrcerkát vagy egy ceruza formában forgalmazott, nem antibakteriális korrektort (Edison is így kezdhette)! Erre egyik DM-látogatásom alkalmával, egy ezerszer áttúrt Manhattan-es kosárkában találtam egy miniatűr ceruzát, aminek éppen olyan színe volt, mint amilyenre vágytam! Még ilyet! :) Előtte még sosem láttam, hihetetlen, az ára pedig igencsak vonzó: 69.- ;) :P

Itthon egy igencsak kiszolgált faragóval igyekeztem megfelelő higiéniai állapotba hozni. Szegénynek ezzel megadtam a kegyelemdöfést, mert már az árcédulák lekapirgálásától is elég igénytelen kis külseje lett, a gagyi faragóm csak hab volt a tortán. :) Én szupernek találom vízvonalra, tényleg nagyon kellemes, természetes hatású, továbbá szemzugba illetve az alsó-felső pillasornál is nagyszerű lehet! Élénkíti a tekintetet, tényleg szinte korrektorként világosítja ezt a területet, ami ugyanúgy kiemelheti a szemet, mint a fekete kontúr. Sokaknak barnás-pirosas itt a bőre, vagy a vékonysága miatt akár kékes-lilás is lehet az erecskéktől. Egy ilyen színnel viszont egészséges, világos bőrszínű lehet a végeredmény, nagyon friss! Én amúgy is úgy gondolom, hogy nem árt elhagyni időnként a szokásos fekete keretet! Tudom, hogy sokan elképzelni sem tudják nélküle a sminkjüket, nem érzik eléggé kiemeltnek a szemüket, de a világos színek is hatásosak lehetnek, sőt a szempillák kihangsúlyozásához jobb is egy natúr háttér!



 Kupak nélkül öt és fél centi az egész :)



  Csak a ceruza és egy érintésnyi spirál van a szememen



 Kevés gyöngyházszínnel és mályvával kiegészítve





2011. március 29., kedd

Pingvin úrfi

Nem feltétlenül érettségire, felvételire, diplomaosztóra, céges tárgyalásra való, de kit érdekel!? Hisz' olyan édes! :) Az ihlet pedig: egymás mellé keveredett a sárga, a fehér és a fekete lakkom. Ennyi. Van, hogy ez is elég. :)





Megjegyzés: a csokornyakkendő a prototípuson (=az ötlet megszületésének pillanatában, annak hevében buzgón megkreált előd) olyan pontosan sikerült - élesben meg persze, hogy nem, kis csálé. :) De még jó, hogy ez csak lakk; le lehet mosni és legközelebb jobbat lehet csinálni. :P

2011. március 27., vasárnap

Queen of the Night

Éjszakai pillangó. Éjkirálynő. Ezek valamelyike is lehetne a cím, magyar lenne legalább, de nekem attól még Whitney Houston (film)slágere pulzál most a fülemben. Esti, mindenképp, sőt éjszakai, feketéből kiugró kék és lila. Mint amikor egy szín (maradék napfény, villám) kihasad a sötét égből élesen; szeretem a feltűnését. A szemzugba pedig nyugodtan mehet fekete, a dimenziókat is szeretem.







 

2011. március 23., szerda

Mondrián





Körömfestészet Piet Mondrián stílusában. Már említettem, hogy nem vagyok egy nagy körömguru, de szeretek vászonként tekinteni a körmeimre (is). Az ihletet a geometrikus absztrakció alakjának megidézéséhez vicces módon saját magamtól nyertem, amikor egy ezelőtti körömpingálásomról (fotó lent) a jól ismert képre asszociáltam. A kivitelezést nem könnyítette meg, hogy pont nincs fekete díszítőlakkom, s így egy nagyon alternatív módszerrel kellett dolgoznom (sosem találnátok ki, de maradjon is műhelytitok), de az összhatással voltaképp elégedett vagyok.


2011. március 22., kedd

...és kék szavakkal csak Téged festeni

Pár éve még (jó pár éve) úgy néztem a kékre, hogy az csak a legritkább esetekben jöhet szóba nálam mint potenciális szín a szemhéjamon. Nem egy kék árnyalatokban bővelkedő palettát elajándékoztam, valamint szegény Anya szavait is kételkedve fogadtam, miszerint régen Ő sokszor használt kéket és nagyon szerette, jól állt neki... Mindezt azért, mert a szemem színe zöld. Mint Anyának. :) Ez az (amúgy alaptalan) ellenérzésem a kékkel kapcsolatban már régen elszállt. Nyilván nem a jól ismert Abba-kéket kenem a szemhéjamra - attól még, hogy a '80-as években születtem, az akkori sminktrendet nem muszáj követnem (jeges babarózsaszínnel vagy latexnadrág-lilával az ajkakon mennyei :D). De már rég nem dőlök be az úton-útfélen hangoztatott színszabályoknak, amiket a nyomtatott és online női magazinok időről időre elővesznek - általánosítás, látszat okosság, beszűkültség! Hogy ide vezethető-e vissza egykori kék-parám vagy sem, azt már csak sejteni tudom, de nem is érdekel. Ide nekem a kéket is - és minden színt a világegyetemben!




rózsaszínnel dúsítva - hmm, kicsit jobban is eldolgozhattam volna... c'est la vie!



A "művem" nem olyan költői, mint a cím, de remélem, ez senkit nem zavar rajtam kívül! :)

2011. február 27., vasárnap

A kiválasztott lakk / Nails, choose me!

Már megint lakk, de olyan szépen süt most a nap, hogy ez a szín csak úgy szikrázik a fényben (sőt ez még az árnyékban is)!






2011. február 25., péntek

Tweed


Még utazás előtt fotóztam ezt is. Jól mutat a minta egy-egy körmön is, de mindet kipingálhatjátok így. Fekete alappal klasszikus, de bármilyen sötétebb, lehetőség szerint nem csillámos színnel klasszul működik szerintem. A Chanel kosztümöt viszont kivételesen hagyjátok a gardróbban; túl sok lenne. ;)